Little dreamer

Miért pazarlunk el olyan szavakat, mint hiányzol és szeretlek olyanokra, akik nem érdemlik ezt meg? Miért kapaszkodunk olyanokba akik már régen elengedtek minket?  Mert az ember makacs. Makacsul hinni akar abban, hogy amerre a szíve hajtja az a helyes. De a szív szava - legyen bármily szép is - általában csalóka. Csak nagyon ritkán vezet arra, amerre igazán menned kéne. Elhiteti veled, hogy a nagy hollywoodi klisék életszerűek, majd újra és újra rájössz, hogy a való élet nem így működik. Feltárod a lényedet valakinek, és legtöbbször ajtó csapódik az orrodon. Az élet megint bemutat neked egyet és te rájössz, hogy nem minden működik úgy, ahogy azt Móricka elképzeli.  Napról napra élsz, és végignézel magadon, azt látod nap nap után, hogy a nagy gondolatok semmivé foszlottak, a hétköznapok mókuskereke miatt pedig a napjaid fájón egyformák. Néha fel-fel dobja egy hosszú hétvége a barátokkal, szeretteid mosolya, vagy egy jó beszélgetés egy kávé mellett. De a lelkedet már eladtad. Félelmetes? Nem... Egyáltalán nem. Már ez sem hat meg. Csak csinálod, és lassan te is beilleszkedsz a társadalomba, amely ellen oly hevesen ellenkeztél. Ki akarsz mondani szavakat, de nem jön hang a torkodra. Mások felé akarsz nyúlni, de minduntalan kőfalakba ütközöl. Egy idő után rájössz, hogy hiába minden erőlködés, ha a másik oldalról nem gyengítik a cementet, te sosem fogsz elérni hozzájuk. Ők pedig nem kíváncsiak rád. Ès minden elfecsérelt szóval, minden  meg nem tartott ígérettel a fal körülötted egyre nő. És végül egy ismeretlen arc, egy üres tekintet mere rád vissza a tükörből. És akkor úgy döntesz - nekem màr mindegy alapon - hogy felszeged a fejed mész előre büszkén és mosolyogva hiszen lehet, hogy valaki épp a mosolyodba szeret bele, és lehet, hogy meglátja a szomorúságot a szemedben és kinyújtja feléd a kezét. Te pedig elfogadod egy szebb jövő reményében