It was a wonderful evening... night...

Csak ismételni tudom önmagam.

"És akkor a két lélek táncra perdül és elmondják, amit szóval nem lehet... gyönyörű és mások számára láthatatlan és értelmetlen táncot járnak. De ez a tánc a két léleknek több, mint bármi más."

Szeretnék bízni benne, hogy ez nem "csak egy este" volt. Hanem több...

Vajon  bízhatok? Vagy nem?

Utálom az ontológiai kérdéseket. Lázban égek. Láthatatlan, gyötrelmesen szép lángok nyaldossák testem. Ezek mi vagyunk. Te és én. Az akivé teszlek, az akivé teszel. Az, hogy neked sikerült az, ami rajtad kívül talán senkinek, vagy csak nagyon kevés embernek. Mikor melletted vagyok, elfogadom olyannak magam, amilyen vagyok. A hibákkal együtt, a mindennel együtt... Mert te is ezt teszed. És én is. Elfogadlak annak, aki vagy. A káosszal együtt, kívül-belül, minden módon.

Olyan ajándékot adtál, amit mástól nem kaptam. Olyan ajándékot adtam, amit másnak nem adtam még.

Nincs arra szó, aki te vagy nekem.